Minden ország egyik legfontosabb identitásképző ereje a saját történelme, de itt, Kelet-Közép Európában ez halmozottan igaz. Saját politikánkat gyakran építjük vélt vagy valós történelmi sérelmekre, amely annak fényében talán nem meglepő, hogy a történelem nem bánt kesztyűs kézzel a térséggel. Különös verseny indult meg az ősök felkutatásában, amellyel saját területi jogosultságainkat igyekszünk igazolni. Aztán természetesen ez is – mint az életben a legtöbb dolog – el tud jutni az őrület határáig, hiszen miért ne hihetnénk például, hogy Jézus szerb, esetleg horvát vagy akár magyar volt?
A XIX-XX. század folyamán a történelemtudomány, nyelvészet és régészet fejlődésével újabb és újabb elméletek láttak napvilágot a különböző nemzetek eredetéről, de számos esetben ezen tudományágak tragikus módon csak a politika kiszolgálóivá váltak, eredményeiket szelektíven használva a kívánt propagandához igazították hozzá. Kijelenthetjük, hogy ez napjainkban sincs másként, sőt, a szociális média közelebb hozta egymáshoz a különböző áltudományos véleményeket, amelyeket a politika sajnos számos esetben felkarol a vélt haszon reményében. Eljött a post-truth éra.
Én úgy gondolom, létezik az objektív valóság, az természetesen már más kérdés, hogy annak mekkora szelete ismerhető meg, esetleg a megismert valóságból mely tényekre hivatkozunk és melyeket vesszük kevésbé figyelembe. Koszovó esetében is ez a helyzet, kezdve mindjárt a „ki volt itt előbb, kit illet ez a föld?” kérdéssel.
Ki volt itt előbb?
Az albánok az illír-albán kontinuitás elméletével szeretnék bizonyítani jogosultságukat Koszovó területre, míg a szerbek Szerbia bölcsőjének tekintik az országot, mivel a középkori erős Szerb Királyság része volt. Azonban míg a Jézus magyar eredetét firtató kérdések nem követeltek halálos áldozatokat, addig a szerb-koszovói (albán) eredetvita, a „ki volt itt előbb” kérdés ha kissé indirekt módon, de több, mint 13.000 ember életét követelte és több százezren hagyták el otthonukat miatta. Nem szeretnék álnaív lenni, tisztában vagyok vele, hogy nem csak az eredetvita, hanem más politikai, gazdasági, nagyhatalmi okok vezettek a háborúhoz, ezt későbbi posztokban részletesen igyekszem majd bemutatni.
Természetesen hosszú út vezetett az illírektől vagy Raška-tól Jugoszláviáig vagy az UCK-ig (Ushtria Çlirimtare e Kosovës – Koszovói Felszabadítási Hadsereg). Tegyünk hát egy sétát ezen az úton és keressük meg azokat a pontokat, amelyek a későbbi etnikai feszültségekig és a koszovói háborúig vezettek. Amennyiben nem hisszük el a feltételezést, hogy a szerbek évezredek óta a Balkánon élnek, mint azt néhai Jovan Deretić „történész” állította, akkor időben legrégebbre az albánok eredettörténete vezet vissza, így talán kezdjük ennek a boncolgatását, a következő posztban pedig nézzük meg a szerb álláspontot.
Az albán narratíva történeti alapjai
A pelaszgok, e nem indoeurópai népcsoport tagjai már Kr.e. 2500 évvel megjelentek Trákia illetve az Égei-tenger vidékén, lényegében a terület őslakóit tisztelhetjük bennük, akik később hellenizálódtak, az ókori görög írók is felmenőiknek tekintették őket. Fontos kiemelni, – és ez az illírekre, sőt a korszak népeire is igaz – hogy nem egy mai értelemben vett nemzetet, hanem több törzsből álló népcsoport, illetve annak nagyjából egységes kultúráját nevezzük így. Alapvetően nem sok dolgunk lenne velük, azonban némelyek szerint a pelaszgok az illírek ősei, az albánok pedig az illírek egy törzséből származnak. A pelaszg-albán kontinuitás bár időben még távolabbra helyezi az albánok eredetét, a szerb-albán „vita” szempontjából egyébként nincs jelentősége, hiszen ha „csupán” az illírektől származnak, akkor is évszázadokkal korábban érkeztek a szerbeknél. A teóriát egyébként a tudományos élet szakértői nem ismerik el.
Az illírek – bár írásbeli emlékük nem maradt fent – valószínűleg indoeurópai nyelvet beszélő népcsoport volt a Balkánon. A XIX. századig tartotta magát a vélekedés, hogy az albánok a szlávok, esetleg a görögök leszármazottai, 1854-ban azonban Johann Georg von Hahn megjelentette Albanische Studien c. munkáját, amelyben az albánokat az illírektől eredeztette. Kétségtelen, hogy az albán nyelv az indoeurópai nyelvcsalád egyik ágának egyetlen tagja, így nincs közeli élő nyelvrokona sem, azonban mivel – mint említettem – írásos emlék nem maradt fent az illírektől, nehéz pontosan kideríteni, mely nyelvből eredeztethetőek, azonban az bizonyos, hogy paleo-balkáni.
Az egyik érv az illír eredetükre, hogy már Ptolemaiosz is megemlített egy albanoi/alvanoi nevű törzset, amely törzs központja Albanopolis (a mai Lezhë közelében található) volt. A középkorban az albánok arbënesh/arbëresh-ként hivatkoztak magukra, és a „nemzetközi” elnevezésük is ez volt, a szerbeknél arbanas, a törököknél arnaut, illetve magyarul is arnótoknak neveztük őket egészen a XIX. századig. Csavar a dologban, hogy maguk az albánok a XIV-XV. század folyamán megváltoztatták elnevezésüket és onnantól shqiptarként (magyarul szkipetár) hivatkoznak magukra. Koszovó történelméről olvasgatva találkoztam prof. dr. Jahja Drançolli koszovói történész Illyrian-Albanian Continuity on the Areal of Kosova (Illír-albán kontinuitás Koszovó területén) c. munkájával, amelyet azért citáltam most ide, mert egyrészt a tudomány mércéinek megfelelően, másrészt viszont érezhetően részrehajlóan sorakoztatja fel az érveit az illír albán folytonosság mellett. Véleménye szerint a már említett shkypetar és Shkypeni elnevezés Szkopje illír alakjából, a Scupi-ból eredeztethető, ez azonban nyelvészetileg nem igazolt.
Azzal kapcsolatban, hogy az albán őshaza valahol a mai Albánia északi, hegyi területén lett volna, érdekes tény, hogy bár az albánban számos jövevényszó található, és a szerb-albán településnév-eredetvitában sem mindig egyértelmű, hogy kinek van igaza, az megcáfolhatatlan, hogy az észak-albán hegyi területen található növények elnevezésében nem találunk ógörög, latin vagy szláv jövevényszavakat, tehát ez a terület nagy eséllyel valóban az albán őshaza. De Észak-Albánia még nem Koszovó, tehát nézzük meg, ott mi a helyzet őstörténet terén.
Dardánia
A fenti térképen az ókori Dardánia területét láthatjuk a mai határokra vetítve a Kr.e. III.-I. század között, határinak legnagyobb kiterjedésekor. Területének nagy része a mai Koszovó területével esik egybe, de fontos városai, mint Scupi (Skopje) és Naissos (Niš) ma Észak-Macedóniában és Szerbiában találhatóak. A terület lakói a dardánok voltak, amelyet számos (elsősorban albán) történész illír törzsnek minősít, azonban bizonyos (elsősorban szerb) vélemények szerint trák törzsről beszélhetünk. Amint a térképen is láthatjuk, Dardánia a trák és az illír törzsek közötti területen helyezkedett el, így akár egy pufferzónát is alkothatott a két terület között. A dardánok már a VII. századtól kereskedtek a hellénekkel, a feltárt temetkezési helyeken egyértelműen beazonosítható a hellén kultúra hatása. Államukat a IV. század környékén alapították meg, azonban hamarosan háborúba keveredtek a makedónokkal és az illírekkel. A III. századtól, a rómaiak megjelenésével a Dardán állam megerősödött, mivel ellenfelei a rómaikkal harcoltak, azonban az I. századra a Római Birodalom terjeszkedése Dardánia végét is elhozta, Moesia provinciához csatolták (bár később létezett egy Dardania provincia is a korábbi állam területét nagyjából lefedve).
A már említett koszovói történész, Jahja Drançolli véleménye szerint nem zárható ki, hogy az a dardán népesség, amely túlélte a romanizálást, túlélhette a középkori szlávosítást is és albán (arbër) néven tűnhettek fel a későbbi középkori forrásokban. A kérdés tehát adott: tekinthetők-e a koszovói albánok őseinek a dardánok? Amennyiben igen, úgy a koszovói és az albániai albánok különböző ősöktől származnak-e? Itt válik fontossá a kérdés, – és ezért válik érthetővé, hogy miért képvisel ebben különböző álláspontot a szerb és az albán tudományos élet – hogy a dardánokat egy illír népcsoportnak, esetleg trák népcsoportnak tekintjük-e. Amennyiben elfogadjuk, hogy a dardánok az illír népcsoport egyik törzse, akkor a tőlük leszármazottak rokonai az albániai albánoknak (albanoi törzs), mivel egy népcsoportba tartoznak.
Fontos kérdés, hogy amennyiben nem fogadjuk el az illír-albán, dardán-koszovói albán kontinuitást, vagy csupán azt fogadjuk el, hogy az albán őshaza valahol a mai észak-albán hegyekben volt, akkor mégis hogyan jutottak az albánok ilyen nagy számban Koszovóba? Sőt, további kérdés, hogy mikor lettek többségben muzulmánná, amely tény nagyban szította az albán-szerb ellenségeskedést (ortodox-muzulmán vallási ellentétek). A válaszok ezekre a kérdésekre azonban korban sokkal közelebb hoznak minket napjainkhoz, nevezetesen az Oszmán hódítás korába, így ezekről az eseményekről részletesebben a következő posztokban lesz szó, ahol bemutatom Raškát, a Szerb Királyságot és a Nemanjić-dinasztiát, illetve ezekkel párhuzamosan a szerbek érveit, hogy miért Koszovó a szerbek bölcsője.
Dardánia volt, van és lesz?
Végezetül vessünk egy pillantást arra, hogy holt tart a „dardán-ügy”? Az elmúlt időben Koszovóban aláírást gyűjtöttek, hogy az ország nevét Koszovóról Dardaniára változtassák. A linkelt cikkben alaposan felsorakoztatják a pro (Bedri Muhadri albán történész) és kontra (Srdjan Pirivatrić – szerb történész) érveket. Az elnevezés természetesen nem váltott ki osztatlan sikereket a szerbek között, mivel többségük nem ismeri el a dardán-albán kontinuitást, amelyre egyébként direkt bizonyíték jelenleg nem is létezik. A névváltoztatás támogatói szerint azonban maga a Koszovó elnevezés helytelen, ugyanis a területre azt csak az 1389-es rigómezei csata (Kosovo Polje) után kezdték használni, ráadásul nem is az egész mai ország területére, hanem annak csak a keleti részére, az ország nyugati részét az albánok Dukagjin, a szerbek Metohija névvel illetik (Metohijáról bővebben a szerb részben lesz szó). A névváltoztatással tehát az ország szerb „jellegét” szeretnék megszüntetni. A neves koszovói politikus, Ibrahim Rugova koporsóját is dardán zászlóval fedték, de Vjosa Osmani elnök asszony irodájában is látható a hivatalos koszovói zászló mellett.
Felhasznált irodalom és ajánlott olvasmányok:
- Schütz István: Fehér foltok a Balkánon. Bevezetés az albanológiába és a balkanisztikába, Balassi Kiadó, 2002.
- Sokcsevits-Szilágyi-Szilágyi: Déli Szomszédaink története, Bereményi Könyvkiadó, é.n.
- Márkusz László: Koszovó története. Dardániától a brüsszeli dialógusig, Ludovika, 2022.
- Csaplár-Degovics: Serb–Albanian Conflict on the Territory of Present-day Kosovo, online: https://www.europainstitut.hu/index.php/institut/preise/peter-hanak-preis/17-begegnungen/259-begegnungen29csaplar-degovics
- Thim József: A szerbek története. A legrégibb kortól 1848-ig, Szabó Ferenc, 1892.
- Kállay Béni: A szerbek története (1780-1815), MTA, 1887.
- Jahja Drançolli: Illyrian-Albanian Continuity on the Areal of Kosova
Vélemény, hozzászólás?